TeoCaching

TeoCaching

2024 az ifjúság és elköteleződés éve

Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14,6)

Szeretettel köszöntünk a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya által megálmodott és létrehozott TeoCaching kihívás oldalán!

Fiatalok összefogása a Magyarországi Evangélikus Egyház nevelőszülői hálózata támogatásáért!

A TeoCaching a kirándulás, játék, tanulás, közösségi élmény és a szolidaritás különleges kombinációját kínálja elsősorban fiatalokból álló baráti társaságok, gyülekezeti és iskolai csoportok számára. Jelenleg a kőszegi és a budapesti útvonal választható, de az év során folyamatosan nyitjuk a további útvonalakat különböző régiókban.

A kihívással szeretnénk felhívni a figyelmet a négy evangélikus nevelőszülői intézmény keretében mintegy kétszázhetven gyermek ellátását biztosító nevelőszülői szolgálat fontosságára és az itt folyó munka támogatásának lehetőségére.

Fontos! A túra teljesítésével a kihívás még nem ér véget!

Biztassátok az ismerőseiteket, gyülekezeti tagokat, hogy adományozzanak a nevelőszülői hálózat céljára! Az adományozók a közleménybe írják be a csapatotok nevét, amely névvel részt vettetek a kihívásban. Ezzel az adományozók nemcsak egy nemes célt támogatnak, hanem nektek is további pontokat szereznek – minden 1000 Ft plusz 1 pontot jelent –, amelynek köszönhetően még nagyobb eséllyel vehettek részt az év végi sorsoláson!

Magyarországi Evangélikus Egyház
Bankszámlaszám: 11707024-20470261
Közlemény: csapat neve – nevelőszülői hálózat támogatása

További információ az evangélikus nevelőszülői hálózat működéséről itt: https://www.evangelikus.hu/hireink/riport/gondoskodas-fizetesert-szeretetbol

Ha elhatároztátok, hogy egy három-tíz fős társasággal részt vesztek ebben a kihívásban, akkor a csoport egyik tagja/vezetője végezze el a regisztrációt.

A regisztrációt követően jelöljétek ki, tervezzétek meg a túra napját, időpontját. Bizonyos állomások esetében számoljatok nyitvatartási időkkel 10 és 15 óra között, illetve belépőjegy költségével.

Érdemes napokkal a kiválasztott túra megkezdése előtt lekérni az adott útvonal első állomásának meghatározásához szükséges feladatot, hogy az utazást, illetve a csoport találkozási pontját meg tudjátok szervezni! (Jelenleg a kőszegi és a budapesti útvonal járható, ez utóbbi hétfői napokon nem valósítható meg!)

Az első állomás felkeresését követően a helyszínen, illetve itt, az online felületen kapott információk és feladatok segítségével haladhattok tovább. Javasoljuk a túra kezdését 10 és 12 óra közé szervezni, akkor bőven lesz időtök a teljesítésre. Szintidőt nem mérünk, sietni nem kell! Viszont pontokat fogtok gyűjteni az állomások megtalálásával és a feladatok megoldásával. A csoport által elért pontszámnak a sorsolásnál lesz majd szerepe, ugyanis a jól teljesítő evangélikus gyülekezeti, illetve intézményi csoportok között 100 000 forintot sorsolunk ki minden év végén minden régióban, valamint az első helyezett csoport tagjai az Evangélikus Nevelőszülői Hálózat Nagykövete feliratú jelvényt kapják ajándékba.

Minden megtalált állomásnak és megoldott feladatnak pontértéke van, amelyet teljesítéskor a felület automatikusan jóváír. A felület csak a kívánt válasz beírását követően „engedi tovább” a csoportot. A nehezebb feladatok megoldásához segítséget lehet igénybe venni, ennek azonban ára van! A segítségkérés pontokba kerül, amelynek értékét az adott feladatnál feltüntetjük. Például ha egy segítség nélkül 20 pontos feladat esetében a csoport 1 segítséget kér, akkor 20 pont helyett 15 – ha további segítséget, akkor 10 – pont jóváírásával haladhat tovább.

A részvételnek nincs felső korhatára. A feladatok összeállításánál a 12–18 éves korosztály igényeit igyekeztünk szem előtt tartani.

A 18 év alattiak csak szülői vagy felnőtt kísérő felügyeletével vehetnek részt a kiránduláson.

Nincs meghatározott létszám, de ideális a minimum három-, maximum tízfős csoport, hogy mindenkinek élvezetes legyen a feladatok megoldása, mindenki „hozzáférjen” a játékhoz. Nagyobb létszám esetén érdemes két vagy három csoporttal regisztrálni, és egymáshoz képest legalább fél órás különbséggel elindulni.

Kényelmes, időjárásnak megfelelő cipő, illetve ruházat, kulacsban víz, napszúrás ellen sapka legyen nálatok.

Legalább egy feltöltött okostelefon mobilinternettel (powerbank) szükséges. A túra egyszerre csak egy telefonról járható (párhuzamosan két vagy több telefonról nem vihető végig). Ha útközben másik telefonról folytatják a kihívást, lényeges, hogy azzal a felhasználói fiókkal lépjenek be, amelyikkel a túrát elkezdték.

A feladatok megoldásához és az állomások megtalálásához engedélyezett és szükséges az okoseszközök használata! (Keresés, útvonaltervezés stb.)

A túrák nem kijelölt útvonalon haladnak, hanem a csoportnak kell az információk alapján az állomások közötti útvonalat megtervezni. Minden túra esetében található biztonságos útvonal, és kérjük, csak ilyet válasszanak a csoportok! Az esetleges balesetért a szervező Gyülekezeti és Missziói Osztály nem vállal felelősséget. A csoport, illetve annak vezetője saját maga felelős a csoport biztonságáért.

Adott esetben a túraútvonal eléréséhez számolni kell útiköltséggel, és néhány helyen múzeumi belépő vásárlása szükséges.

Szívesen segítünk!

A felvetődő kérdéseket a teocaching@lutheran.hu e-mail címre várjuk.

Örömteli túrázást kívánunk!

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának munkatársai